Az aukció tárgya a palack és a reduktoros mérőműszer egyben.
Tudomásom szerint orvosi célra gyártották ez a palackot de én növényes akváriumba használtam co2 utánpótlásra. A reduktor egyik műanyag ablaka el volt törve és az előző tulaj szerintem pillanatragasztóval próbálta megragasztani de nem sikerült szépen mert elkente. Szerencsére a műszereknek semmi baja, pontosan mér. Ha jól emlékszem akkor az egyik a benne lévő nyomást, míg a másik a kilépő gáz mennyiségét mutatja. Jelen pillanatban üres de egyszer már töltettem meg valahol a IX. kerületben de azt nem tudom melyik nagy gázos cég volt. Le kellet adni, ők elvitték a vidéki telepükre és másfél hét után telefonáltak hogy mehetek érte. A töltésnél arra kell figyelni hogy kétféle co2 gáz van. Általános használatra, gondolom hegesztés meg ilyesmi és van az orvosi ami állítólag sokkal tisztább, nem tartalmaz semmilyen szennyeződést, port. Természetesen jóval drágábban. Akváriumba bőven elég az olcsóbb is. Kb. 2 hónapot bírt ki nekem egy 160 literes akváriumba. Hagyományos levegőcsövet használtam először kis porlasztóval, co2 haranggal, majd egy kis méretű belsöszűrövel aminek csak a porlasztás volt a feladata.
Méretek: Töltő tömeg: 0. 350 kg magasság: 30 cm palack szélesség : 8 cm reduktorral 17, 5
Bármi kérdésed van nyugodtan tedd fel , ha tudok szívesen válaszolok. Nincs sem minimálár sem fix ár beállitva , de ha sikerül megegyezni előbb is lezárhatom a licitet.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2011-12-16 08:43
. Széndioxid palack reduktorral, co2 - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Fontos
-
Édi Snoopys kétrészes overál 80-as. Kabát kapucnija hiányzik! Nadrág kantárja állítható! +++villámáron ajándék snoopykás 74-80-as sapkaszett...
-
Nedves száraz takarítórendszer a zeptertől! A cleansy szűrőrendszere 8 szinten működik, így a legapróbb porszemcséket is kiszűri. A különl...
-
ÚJ Police napszemüveg kék lencsés AKCIÓ! Fémkeretes Szárhossz=11, 5cm Szélesség=14cm -15 cm CE 400 UV szűrő Polarizált lencse Termékeim közö...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére. Kedvező ...
-
Toyota Carina, Corolla kormánykapcsoló világítás gyáriszámok: 84122-80032 Originál új! Csere nem érdekel! Kiszállítás Békés megye több pont...
-
nagyon szép plüss rugi eladó! keveset hordtuk! nem foltos, nem bolyhos!!!! Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2011-11-29 11:56 . Plüs...
-
Hollóházi porcelán teáskészlet 3 db kiöntő (teás, cukros, tejes) + 2 csészealj (kávéscsészék nincsenek meg sajnos) Fehér színű, kis virág...
-
Eladó kutya felszerelés! Minden benne van, ami kell egy kutyatartáshoz. -1 csomag kutyapelenka -etetőtál+alátét -fekhelypárna -Hám+póráz ...
-
Eredeti Játék! Termék postázása a pénz beérkezése után 48 órán belül. A termék át vétele 1 héten belül ellenkező esetben negatív értékelés...